BEVEZETŐ SOROK AZ ÉPÍTŐMŰVÉSZETI DOKTORI ISKOLA 2018/19-ES TEMATIKUS TANÉVÉT LEZÁRÓ ÉVKÖNYVÉHEZ

Előszó az Építőművészeti Doktori Iskola „Glokális építészet” című 2018/2019 évkönyve elé

A „glokális” kifejezés első pillantársa nem tűnik többnek egy szellemes kortárs szóösszetételnél, pedig ennél sokkal mélyebb jelentéstartalommal bír. A kifejezés eredetéről ugyan máig vita zajlik, a gondolat lényegét legtöbben mégis Patrick Geddes skót polihisztornak és várostervezőnek tulajdonítják. Geddes 1915-ben Londonban megjelent „Cities in evolution” című könyvében többek között arról ír, hogy a város fejlődése csakis széles összefüggéseiben értelmezhető. A helyi karakter nem érthető meg a tágabb környezet megfelelő feltárása és értékelése nélkül és fordítva: a nagy összefüggések sem értelmezhetők az érintett hely lényeges és jellemző sajátosságainak, értelmi-érzelmi feldolgozásának hiányában. Noha a sokat idézett híres mondat („Think globally, act locally” – vagyis gondolkodj globálisan cselekedj lokálisan) a műben szó szerint nem szerepel, annak lényege a műből mégis egyértelműen kiolvasható. A „glokális” fogalom az idők során széleskörűen elterjedt és mára a kultúra szinte minden területét lefedő (de lagalább érintő) kifejezéssé vált. Nagy előszeretettel használják a gazdaság és marketing szereplői, de népszerű a média, a környezetvédelem és a fenntarthatóság, ennek következtében pedig (természetes érintettsége okán) az építészet témaköreiben is.

A globalizáció egyre inkább a világ megismerésének és megértésének megkerülhetetlen kulcsfogalma. Az információ és a tudás szabad áramlása mára természetessé vált, ez a tény ugyanakkor nem teszi szükségtelenné (sőt, nélkülözhetetlenné teszi) a közvetlen környezet, a hely személyes megismerését. „Minden tapasztalat lokális… mindig egy helyen vagyunk, és a hely mindig velünk van.”  (Joshua Meyrowitz: A glokalitás hajnala: A hely és önazonosság új élménye a globális faluban”). A modern ember e két viszonyrendszer kapcsolatában, ebben a kettősségben, kétarcúságban él. Óhatatlanul előtűnik egy párhuzam, a Janusz-arcúság története.

„A hagyomány szerint Ianus isten Latium királya volt. Palotája Rómában a Ianiculus-dombon állt … befogadta a menekülő Saturnust, aki hálából megtanította az őslakókat a földművelésre, és így elhozta a civilizációt Latiumba.” (Lexikon – Antik Gyűjtemény – Szépművészeti Múzeum , Birkás Éva 2007). Szimbolikus történet ez, két fontos szereplővel és számos tanulsággal. Ianus a római mitológiában a ki- és bejárat, a szabad átjárás, átvitt értelemben pedig minden kezdet és vég istene volt, akinek neve a „ianua” (ajtó, bejárat) latin szóból származik. Fő temploma a Fórum északi részén állt. Valójában nem is templom volt ez csak egy kapualj, benne Ianus minden irányba éberen figyelő kettős arcú képmása őrködött. A két bejáratot hatalmas bronz ajtók zárták – de csak az általában rövid ideig tartó béke idején.

Harcos, küzdelmes időkben, ami szinte állandó volt, az ajtók mindig nyitva várták a visszatérőket. A „glokális” kifejezés kettős jelentéstartalmának megvilágításához talán elég is lenne Ianusnál maradni és a valódi figyelemről, a nyitottságról, az előre- és hátratekintés egyidejű fontosságáról, megfigyelések és tapasztalatok összekapcsolásának fontosságáról elmélkedni. De elgondolkodhatnánk azon is, vajon miért vált ez a kétarcúság az idők folyamán pejoratív tartalmúvá? Egy árnyaltabb kép érdekében azonban érdemes még az idézet másik szereplőjének, Saturnusnak szerepét vizsgálni. Az ajtók és kapuk, tehát az állandó ki- be- meg átjárás, a békétlenség istenével Ianussal szemben ő a békeidők ura. Hozzá kötődik a „hely” védelmezése, a vetések és megművelt virágzó földek oltalmazása. Az aranykor, amelyben nem voltak háborúk, ismeretlen volt a rabszolgaság, ezzel szemben megnyugvás és békés polgári lét jellemezte a világot. Egyszerűség, szerénység és becsületes munka – ezek voltak a fő erények. Mai értelmezésben Ianus a harcias, gyors, mozgékony és rugalmas attitűd, Saturnus ezzel szemben a lassú, kiszámítható rend, a fegyelmezett és felelős magatartás szimbóluma. Az egyik dinamikus, a másik statikus. Jó- vagy rosszértelmű feszültség ez? Győzelemre törő vagy egymást harmonikusan kiegészítő ellentétpár? Hogyan kapcsolható ez a gondolat a Dr. Gyarmathy Éva által több helyen publikált „kultúraváltás” fogalomhoz? A Doktori Iskola glokális építészet terén folytatott kutatásai ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feszegetnek. A kötet mindenre kiterjedő érvényes és biztos válaszokat ugyan nem ígér, egyértelműen deklarálja viszont a kapuk (képletes) nyitvatartásának, a sokirányú térbeli és időbeli figyelem fontosságának igényét. Az értékelő befogadás és a  tapasztalatok széleskörű megosztásának fontosságát.

2019. augusztus

Balázs Mihály DLA

Kossuth-díjas építész, egyetemi tanár

Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja

Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja

az Építőművészeti Doktori Iskola vezetője