BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR ÉPÍTŐMŰVÉSZETI DOKTORI ISKOLA

BEVEZETŐ SOROK AZ ÉPÍTŐMŰVÉSZETI DOKTORI ISKOLA 2013/14-ES TEMATIKUS TANÉVÉT LEZÁRÓ ÉVKÖNYVÉHEZ

 

Az építészet három alapvetően fontos meghatározója a hely, a kor és az alkotó ember. E három közös halmaza a térben és időben egyaránt „helyet foglaló” építészetimű. A kezdetekben a hely az épület által elfoglalt területecskét és annak szűk környezetét jelentette, amelyet meghatározott – többek között – az éghajlata, a felszíni viszonyok és a kinyerhető építőanyagok minősége. A civilizáció fejlődésével ez a hely egyre szélesült, országokat és kultúrákat átívelő egységes formarendek – stílusok – jöhettek létre. Korunkban pedig már világméretűvé tágult a hely és ezzel a globális kiterjedtséggel a szerepe feloldódott, maga pedig értelmezhetetlenné vált. A kortárs építészet ünnepelt alkotásait szemlélve jól érzékelhető, hogy egyre kevesebb alakító szerepe van az egyedi helynek, a lényegi kritériumokat illetően egyre inkább közömbös az épület konkrét helyszíne.

 

Ez az építészeti jelenség része a politikát, gazdaságot és kultúrát egyaránt érintő lokális-globális dilemmának, amely egyike a korunkat foglalkoztató fontos kérdéseknek. Az építészet szűkebb területén mindez érdekes kérdéseket vet fel. A világméretűvé tágult helyben mi különböztetheti meg az egyes régiókat? Van-e még érzékelhetően megkülönböztethető identitása az egyes részterületeknek, és ha van, hogyan ragadható ez meg? Vagy megfordítva a kérdést: képes-e egyedi meghatározottságot kölcsönözni az identitás az egyes régióknak? Nem lehet teljesen biztos, egyértelmű válaszokat adni ezekre a kérdésekre, csak válasz-próbák, válasz-kísérletek léteznek, akár egymásnak szögesen ellentmondó tartalommal.

 

Az Építőművészeti Doktori Iskolában mi is csak próbálkozunk, kísérletezünk a válaszadással. Konkrét alkotómunkákban, pályázati tervekben, egyéni és csoportos kutatásokban igyekszünk megközelíteni ennek az összetett problematikának változatos rétegeit.
Filozófiai szempontból, a kérdéskör legtágasabb általánosításával a rész és az egész viszonya elemezhető, vajon egyenlő-e az egész a részek összegével, másfelől nézve megismerhető-e az egész a részek felől közelítve? Érzelmi szempontból vizsgálva az egyes helyekhez való emberi kötődés valamilyen formában szinte mindenkiben benne él, ugyanakkor egyre erősebben hat a nagyvilág vonzása, a helytől való függetlenedés vágya is. Kulturális szempontból a hely, a régió egyedi értékeit művészeti alkotások sokasága hirdeti, csak példaként idézhetőek itt Petőfi, Ady, Radnóti versei, a nagybányai festők tájképei vagy Somogyi Győző grafikái. És végül építészeti szempontból vizsgálva, van-e az egyes régióknak elkülöníthetően sajátos építészete, vagy mindezeket egybeoldotta-e már a korszellem általánosító ereje, ha úgy tetszik: a divat.

 

Régió és identitás.

 

Ez a mottó vonzó lehetőségnek tűnt arra, hogy körülnézzünk közvetlen környezetünkben, Közép-Kelet-Európa velünk szomszédos régióiban, ismerkedjünk a tőlünk eltérő, vagy éppen velünk azonos építészeti törekvésekkel. Az élet és a gyakorlat azonban szűkebb pályára terelte az érdeklődést, ezzel együtt az alkotó-kutató munka témáit, mivel ezek többsége Magyarországon belüli régiókban kereste az identitás problémáit. És ebben az egyszerre gyakorlatias és érzelmes szűkítésben sok igazság van; először a saját régiónkat, viszonyainkat, életünket kell megismerni ahhoz, hogy azután ezen a szilárd és meghitt alapon állva önbizalommal és magabiztosan tekinthessünk körbe a nagyvilágban.

 

 

Cságoly Ferenc DLA, DSc, az MTA rendes tagja
a BME Építőművészeti Doktori Iskola vezetője