BEVEZETŐ SOROK AZ ÉPÍTŐMŰVÉSZETI DOKTORI ISKOLA 2014/15-ÖS TEMATIKUS TANÉVÉT LEZÁRÓ ÉVKÖNYVÉHEZ

Közös alkotás

A 2014-2015 tanév végén nem csak a „Dunánál” mottójú tematikus évet zártuk le, hanem ezzel együtt egy ötéves ciklust is, az Építőművészeti Doktori Iskola 2010-ben elkezdett új működési rendjének első öt évét. Fél évtized az ember relatív időérzékelésében nem olyan hosszú idő, de talán mégis elegendő bizonyos tapasztalatok levonásához, következtetések kialakításához.

A 2010-ben megkezdett új metodika alapja a tematikus évek rendszere, melyben a képzés tárgyai valamilyen formában mind kapcsolódnak az éppen aktuális tematika lényegéhez, mottójához. Ez a koncentráció a minket körülvevő világ felfoghatatlanul bonyolult szövetében a kapcsolatokat keresi, az információk töredezett mozaikjában az összefüggéseken alapuló valódi tudást, ezáltal magabiztos eligazodást a gyakorlati és elméleti kérdésekben. Doktori képzésünkben e két oldalt az alkotás és kutatás tárgyai reprezentálják.

A művészeti doktori iskolákban –így az Építőművészeti Doktori Iskolában is- a gyakorlati képzés kikerülhetetlenül lényegi eleme az alkotómunka. Ám e közös, általános jellemző mellett, a mi esetünkben egyedi jellegzetesség, hogy az alkotás nem egyszemélyesen individuális, hanem kisebb-nagyobb alkotói közösségek csoportmunkája. A doktori iskola képzési tervében a hivatalosan „tematikus alkotásnak” nevezett tárgy az egyetlen kreatív képzési forma. A kurzus keretei között –az évek során kikristályosodott gyakorlat szerint- kizárólag közös alkotómunkában, három-négy-öt fős kiscsoportok részvételével készülnek a két félévet átívelő tervek.

A közös alkotómunkát egyrészt az építész szakma jól ismert sajátosságai indokolják, másrészt azonban ezeknél jóval tágasabb, általánosabb érvek is alátámasztják. Jelen világunk egyik közhelynek számító (ezért mindenkit érintő) témája az atomizálódó társadalom vagy a közösségek szétbomlása. Csányi Vilmos szavaival:

„Az autonóm személyiség a végső csoportredukció, az egyszemélyes csoport, amely akcióit, konstrukcióit maga szervezi, hiedelmeit maga válogatja, már csak önmagához hűséges, de kész egyezkedni másokkal. A modern társadalomban tehát folyamatosan csökken a biológiai kötődés szerepe (nő az elidegenedés, ahogy ezt a társadalomtudósok más oldalról megfogalmazták), és a társadalom szerkezete egyre inkább az egyszemélyes csoportok, az autonóm egyének egyezkedési struktúráival írható le.” 

Ha az individualizációt negatív folyamatként értelmezzük, akkor minden csoportos, közösségen alapuló tevékenység eleve pozitív értelmet kap. Ha pedig ugyanezt a folyamatot a globalizálódó világ szükségszerű -ezáltal értéksemleges- velejárójaként nézzük, akkor a közösségi munka, mint az „egyszemélyes csoportok egyezkedési struktúrája” éppen a megegyezés immanens feltétele miatt válik társadalmilag értékessé. A csoportos munka, a közösségi alkotás tehát a szakmai célok magasabb szintű teljesítése mellett morális szempontok érvényesülését is jelenti.

Az emberi kooperáció… tanulási folyamatokon is nyugvó komplementer természetű kölcsönhatás: a közös feladat kisebb részekre van felosztva, szerepek, tervek, változatok készülnek még a tevékenység megkezdése előtt. A csoport tagjai e résztevékenységeket elosztják egymás között, együttműködésük tehát kiegészítő jellegű, és valamilyen előre meghatározott közös célt szolgál.” 

A közös alkotómunka feladatait elvileg a doktori iskola, gyakorlatilag az élet fogalmazza meg. Gyakran előfordul, hogy a doktoranduszok által alakított munkacsoportok saját maguk választotta feladat-terveket fogalmaznak meg, és visznek végig a megoldásig. E munkák javarészét általában két fontos vonás jellemzi, egyrészt a társadalmi szintű probléma-érzékenység, másrészt a szakmai alázat, a szolgálat szeretete. Tisztán érzékelhető, hogy lassan de biztosan formálódik az az új építész karakter, amelyik lényegileg lesz más, mint a korábbi generációk szakmai-emberi arculata. És ez szükséges is. A gyorsan változó világ, a gazdasági és jogi körülmények építész szakmánkra kedvezőtlen alakulása új viszonyulási stratégiát, egy új egyezkedési feltételrendszert igényel, amelyet már nem lehet a hagyományos hozzáállással és szellemiséggel megoldani. Ebben új és alakuló egyezkedési feltételrendszerben pedig –véleményem szerint- eleve előnyből indulnak azok, akik képesek –mert megtanultak- együtt dolgozni, együtt gondolkozni, közösen alkotni.

Az elmúlt öt esztendőben a tematikus alkotás tárgy keretében igen sok kiváló közös munka született, melyek szakmai és emberi értékeket egyaránt képviseltek. Nem akarok ezek közül most legjobbakat kiemelni, mert az egy versenyhelyzet jellemzője lenne. Márpedig nem az a lényeg. A lényeg a részvétel, a lényeg a közösség, a közösségben alkotás minden öröme és szépsége.
Cságoly Ferenc
az Építőművészeti Doktori Iskola vezetője