BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR ÉPÍTŐMŰVÉSZETI DOKTORI ISKOLA

BEVEZETŐ SOROK AZ ÉPÍTŐMŰVÉSZETI DOKTORI ISKOLA 2016/17-ES TEMATIKUS TANÉVÉT LEZÁRÓ ÉVKÖNYVÉHEZ

 

Előszó

 

A könyv, melyet most a Tisztelt Olvasó a kezében tart, az Építőművészeti Doktori Iskola 2016/2017 tematikus tanévének kiadványa. Vizsgálódásunk tárgya egy teljes éven át az “Építészet és idő” kérdésköre volt, mely téma első pillantásra talán túlságosan is tágnak és általánosnak tekinthető. A kutatást ezért a második világháborút követő újjáépítés és a rendszerváltás közötti időszakra szűkítettük. Ez a korszak – kivéve a ma már szinte sláger-témának tekintett hatvanas éveket – alig kutatott, miközben évtizedei alatt számos építészeti érték született. Ezeken az értékeken a rendszerváltás felfokozott érzelmi-hangulati lendületében a társadalom legtöbbször úgy lépett át, hogy észre sem vette. Különösen a hetvenes évek számos építészeti alkotása inkább megvetés tárgya lett, jobb esetben ottfelejtett, de máig mellőzött és kerülgetett eleme a város-szövetnek. A nagyvárosokban, ahol az ingatlanbefektetés ígéretes hasznot ígért, ezeket az épületeket gyakran elbontották, hogy helyükre új, nagyobb ház épülhessen. Így veszett el Budapesten a Fő utcában a Csomay Zsófia és Gereben Gábor által 1984-ben tervezett Industrialexport irodaház, amely mesteriskolások generációinak volt építészeti példaképe. A bontás utáni új irodaház hiába épült ismét az eredeti szerző tervei szerint, korábbi varázsát a hely már nem tudta megőrizni. Más alkotásokat a felismerhetetlenségig átépítettek, mint például a Roosevelt téri (ma Széchenyi tér) Spenótházat, amelyet Hofer Miklós és Hübner Tibor tervezett 1970-ben. Ez az épület túl azon, hogy horizontális tagoltságával elegánsan illeszkedett az Akadémia és a tér más épületeinek architektúrájához, számos technikai újítás jegyét is magán viselte. A ház tartószerkezetét – ide értve a gömbcsuklókon támaszkodó  fej nélküli gombafödémeket is – hazánkban először teljes egészében acélzsaluzattal építették. Az áthelyezhető válaszfalakkal épített flexibilis alaprajz és a teljes légkondicionálás szintén szemléleti és technikai újításnak számított Magyarországon. A ház gúny tárgya, végül a közízlés áldozata lett, és ezzel nem csupán építészeti érték veszett el, hanem egy jelentős technikatörténeti, kultúrtörténeti emlék is eltűnt.

 

Az ebből a korból megmaradt építészeti teljesítmények felismerése, a közösség számára való felmutatása és elfogadtatása (ezáltal megtartása) több mint egyszerű értékmentés. Több annál mint egy, a haszonelvűség alapján hozott józan megfontolás, vagy akár a természeti és épített környezet iránt érzett felelősség megnyilvánulása. Identitásunk, közösségi tudatunk és önismeretünk mércéje is a múlt ezen emlékeihez való viszonyunk minősége. Bízom abban, hogy miközben a Doktori Iskola ez-évi kutatásai a korszakból kiválasztott alkotók és alkotásaik vizsgálatával foglalkoznak, a konkrét esettanulmányokon túlmutató tanulságokkal is járnak.

 

2017. szeptember

 

Balázs Mihály DLA

egyetemi tanár

az Építőművészeti Doktori Iskola vezetője