BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR ÉPÍTŐMŰVÉSZETI DOKTORI ISKOLA

„A kicsi szép”
A globalizáció kezdeti szakaszában, az elso nagy olajválság
idején, 1973-ban jelent meg Ernst F. Schumacher
angol közgazdász könyve, „A kicsi szép – Tanulmányok egy
emberközpontú közgazdaságtanról” (Small Is Beautiful:
A Study of Economics As If People Mattered). A könyv
szembement az árral, esszéiben az egyre növekvo multinacionális
cégek, a mértéktelen terjeszkedés, a „bigger is
better” jelszavával meghatározható világképpel szemben
az emberrel arányos, befogadható és átlátható, a korlátlan
fejlodésrol lemondani képes gazdaságszemléletrol ír.

 

„Az ember kicsi, ezért a kicsi szép.”
Negyven évvel a megjelenés után elmondható, hogy az
esszékötet címe és tartalma aktuálisabb, mint valaha.
1973 óta csak növekedtek a méretek, évenként dönt csúcsokat
az energiafelhasználás, egyre nagyobb – már-már
felfoghatatlan értéku – vagyonok koncentrálódnak egyes
csoportok vagy személyek tulajdonában. Ez az önmérsékletet
nem ismero, korlátlan növekedés pedig magával
hozta az egyre mélyebb és egyre nagyobb területekre érvényes
gazdasági válságok sorozatát.
Az építészet tükör, ez a szinte közhelyes megállapítás
minden korra és helyzetre igaz. Ahogyan Sigfried Giedion:
Tér Ido és Építészet címu könyvében megfogalmazza:
„Bármennyire is próbálja magát egy korszak álcázni,
valódi természete meg fog mutatkozni az építészetben,
függetlenül attól, hogy az eredeti kifejezési formákat
használ, vagy megkísérel régmúlt korszakokat másolni…
Az építészet minden kor tényleges folyamatainak csalhatatlan
mutatója – megkerülhetetlen, ha a kérdéses idoszakot
értékelni akarjuk.”
A hatalmas multicégek, a globális korlátlanság, az elképeszto
vagyonok világa ebben a tükörben rekordokat döntögeto
felhokarcolók, lenyugözo méretu megaprojektek,
hivalkodóan magamutogató építészeti formák képében
mutatkozik, amit a tükör tükreként, lojális rajongással
közvetít felénk az építészeti média világa.
És ahogyan a gazdasági válságok folyamatos sora felfedi
a fenntartható fejlodés hamis illúzióján alapuló gazdaság
hibáit, úgy az erre az illúzióra épülo építészet válsága is
tisztán látható az embertelen méretekben, a tartalmatlan
formákban, a kapkodó és befejezetlen építészeti kísérletekben.
Egyre tisztábban látható, érzékelheto, hogy
a médiában felmagasztalt globális építészet egy egyre
szukebb réteg egyre elvontabb és egyre arisztokratikusabb
önkifejezési formája, ami a nagy közösségek szempontjából
egyre inkább megközelíthetetlen, tehát egyre
idegenebb.
„Az ember kicsi, ezért a kicsi szép.”
Az ember kicsi, ezért vonzódik a kicsihez, szereti a kicsit.
Az építész ember is. Nem véletlen, hogy számos építésziskolában
az új évezred elso éveinek absztrakt formai kísérleteit,
a non-standard építészet igézetét, a „blobitecture”
világát egyre inkább felváltja a társadalmi gondokra való
odafigyelés, a közösségek építési problémáira való nyitottság,
kis dolgok iránti érzékenység.
A mi doktori iskolánk is ezek közé tartozik. Nem a divat
diktálta utánzások szintjén, hanem hallgatóink és oktatóink
belso meggyozodésére alapozva foglalkozunk ezekkel
a kérdésekkel. Tisztán látható, és látjuk is, hogy természeti,
társadalmi, gazdasági és kulturális környezetünk egyre
szaporodó gondjaira a média mainstream építészete érzéketlen,
sot csak növeli a problémákat. Tisztán látható,
hogy ezért változtatni kell a szempontjainkon, a módszereinken
és az érdeklodésünk tárgyán is.
Lehajolunk egy kicsi virághoz, ha gyönyörködni akarunk
benne. A piedesztálra állított arisztokratikus építész
képét feladva mi is lehajolunk a kis feladatokhoz, hogy
elmélyülve bennük, egyre inkább feltáruljanak rejtett értékeik,
a kicsi dolgok szépségei.

 

Cságoly Ferenc DLA, DSc, az MTA rendes tagja
a BME Építomuvészeti Doktori Iskola vezetoje